A reggelin dr. Marozsán Ibolya tartott előadást, fő téma a H1N1 vírus volt.
2009. november 21.-én került megrendezésre egy női reggelinek nevezett délelőtti program a Fortuna Szállodahajón.
Az elegáns környezet és kedves vendégvárás mindenkinek jólesett. Az érkezéskor kapott magazinok, a névreszóló asztalhelyeken váró ajándékok mellett, a hangulat megalapozására használt nyereménysorsolás hamar megnyitotta és aktív részvételre buzdította a jelenlévőket. Ezt követően gazadagon terített asztalok várták a népes csoportot, majd elérkezett az előadónk dr. Marozsán Ibolya ideje.
Az éppen ködös és csöpögős időben, az akkortájt már hírhedt H1N1 vírusról tartott előadást Ibolya (pásztorfeleség, tüdő- és belgyógyász, kardiológus), amit sok személyes tapasztalattal, és nagy szakértelemmel mégis könnyen emészthető formában tárt elénk. Úgy vélem, hogy igazán hasznos volt ez az ismertető az éppen aktuális betegséggel kapcsolatban, amely sokakban kérdéseket támasztott. A bölcs felvilágosításnak része volt az Úrtól kapott bátorítás is: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” 2Tim.1,17. Azok számára, akik ott voltunk, (és akik nem,) megadatott a lehetőség hogy „ A legjobb orvosságot” válasszuk az Isten szerinti félelmet- azaz az Úrnak tiszteletét, az istenellenes helyett, ami megbénít és elporlaszt.
Örülök, hogy részt vehettem, és várom a 2010-es évre beharangozott összejöveteleket. Köszönöm a szervezőcsapatnak, és Istennek, aki előhívta az egészet!
K.Anett